„Az emberiség oltára transzcendens élményt kíván nyújtani: befogadója a tér, az idő és az ego megszokott érzésén léphet túl. A böngészhető Lélekfelhő applikáció segítségével a felhasználó az emberi populáció nagyságával és múlandóságával szembesülhet. Alkotásunk ezért felszabadítja a mesterséges intelligenciát az eddigi, tudományos funkciójától és egy új, lelki motivációt tűz ki céljául: azt, hogy spirituálisan összekapcsolja az emberiséget. A művészeti projekt hosszú távú reménye, hogy a generált Lélekfelhő egy nap valós emberekre cserélődhessen – hogy határok nélküli lelki közösséget alkothassunk.”
A Goethe Intézet Jövő Idők – Futur III eseménysorozatában olyan, a modern technológiákat és azok társadalmi hatásait kutató projekteket mutat be, melyek a (közel)jövőnk mindennapjait formálják. A program részeként látható a Kutatók Éjszakáján debütáló MI2040 – a MI dönt[ésünk]? című Mesterséges Intelligenciával foglalkozó interaktív tárlat, ahol az intézet az tematikus előadással, robotkészítő foglalkozással, panelbeszélgetésekkel és sci-fi mozivetítéssel is várta az érdeklődőket.
Schnabel Annabella ‘DNS maszkja’ akár egy időkapszulába is kerülhetne a világjárvány mementójaként. Az alkotó a DNS-t, mint legapróbb biológiai kódot manifesztálja maszk formában: azt a legkisebb közös többszöröst, ami a világjárványra adott társadalmi felelősségvállalásunkat is befolyásolja.
Azt, ami mindenkit egyedivé tesz, s többet befolyásol rajtunk, mint gondolnánk.
Az “Isteni részecskét”, ami viselkedési mintázatokon, nemzetiségi vagy akár kulturális kódokon ível át, történelmi korokon.
S mint ahogy az ember évszázadokra visszamenőleg már maszkokat gyárt a járványok idején, jogosan felmerül a kérdés, hogy mi történik, ha ezt épp a saját DNS-éből teszi?
Ez az animációs rövidfilm egy nem-lineárisan mesélő emlékfolyam, melynek központi témája az elmúlás. A film jelenleg készítés alatt áll.
A rendező személyes emlékei mint mozgó csendéletek, emlékfoszlányok elevenednek meg, hol drámai, hol filozofikus, hol pedig humoros kommentárral.
A rendező személyes vesztesége és félelme azonban egy kollektív térré tágul, melyben az elmúlás egyetemes élménye sokszínű spirituális olvasattal ütközik a banális hétköznapokkal.
A rövidfilm egy nagy tradíciójú képgrafikai eljárással készül: linómetszéssel, melynek technikai kivitelezése mélyen követi a gyászmunka fájdalmát, és repetitív rutinját.
A filmre jövőben támogatókat keres Gór Fanni kreatív producer, és Schnabel Annabella filmrendező, akik nemzetközileg elismert filmkészítők.
A film írója, rajzolója és rendezője, Annabella folyamatosan bővíti az a film animatikját:
“Most már tényleg hátradőlhetünk. Elysian Enyedi alias Enyedi Zsolt stayhome-frusztrációkra hozta létre lifestyle-brandjét!
Az Elysian Enyedi franchise célja a stúdióélmény megidézése. Enyedi Zsolt alkotásai a művészi munkában használt eszközök éleit és illatait tartalmazzák.
A mélyedések taktilis élményt nyújtanak önmasszázs végzése közben. Enyedi segítségével művészi munkát szimulálhatunk. Az érintkezést még élvezetesebbé teszik a stúdióillatú, lenmagot, gumiarábikumot vagy lenmagot tartalmazó masszázs-, és illóolajok, amelyek grafikai munkáink alapanyagául szolgálnak. Az Elysian Enyedi ismerős illatok és érintések segítségével megoldást jelenthet erre a fajta honvágyra. Enyedi terméke mindig velünk lehet, stúdió hangulatot tudunk vele teremteni.
Az ’Elysian’ a görög mitológiában ismert Ilion-ra (Elíziumra) utal, amit a boldog életet a hősök lakhelyeként azonosítottak.
A koncepciót egy reklámvideó segíti, amit Schnabel Annabella rendezett és vágott. A reklámvideó a Teleshop videókból merít ihletet, és Elysian Enyedi történetét meséli el. Az egyén útját a karantén frusztrációitól a fogyasztói társadalom álomvilágáig.”
Az installált videót készítette: Schnabel Annabella
„A műalkotás a PINCE PROJECT-ben, Budapesten volt kiállítva, 2020
Ahogy művészeti irányzatok jellemzik korukat, Enyedi Zsolt használati eszközökön és a technikákon vezet le korképeket. Az eszközök használata nagy részét képezi egy nagyobb techno-archeológiai assemblage-nak, ahol a különféle idősíkok együtt, egy tömörített formában jelennek meg. Enyedi alkotásaiban a túlélési kártya és a svájci kés a kortárs ember craft-ját képviselhetik. Ezek az eszközök bizonyos utópista optimizmus ideális képeiként is megtestesülnek.
Enyedi Zsolt alkotásainak középpontjában a multifunkció és a hasznosság is áll. A Sublime kártyáknak sok klasszikus túlélési funkciója van. Enyedi Zsolt új funkciókat is alkotott: a Sublime kártya jó masszázsra, örömet okoz, egyes élei Hogarth szépségvonalát képviselik.
Enyedi Zsolt a képzőművészetben az eszközhasználatot a fenséges céllal próbálta összekapcsolni.“